LÉLEKEMELŐ ILLATOK

2020. április 15.

HOGYAN SEGÍTHET AZ ILLATTERÁPIA STRESSZHELYZETBEN?

Illatok, amelyek felszabadulnak egy-egy illóolajos üvegcséből, egy régóta megérdemelt esti kádfürdőből, egy testolajból, vagy akár egy szappanból is. Illatok, amelyektől hirtelen jobb kedvünk lesz, mosolyogni kezdünk, vagy éppen mámoros élménybe vált a percekkel ezelőtt még gondterhelt pillanat. Az illatok nem csupán abban segítenek, hogy egy helyiséget, vagy egy szappant illatosíthassunk vele. Főleg stressz, félelmek és szomorúság esetén használhatóak kiválóan önsegítésre, és az élet sok területén jótevő kísérőink lehetnek. A természet csodálatos illatai magukkal ragadnak minket, felkeltik az életörömünket és jótékony hatást gyakorolnak a testünkre és a lelkünkre.

Majd mindegyik ősi kultúra tisztában volt azzal, hogy az illatokkal hogyan és miképpen lehet befolyásolni az ember fizikai és lelki állapotát. Tudták, hogy melyik illat frissít, melyik álmosít, melyik nyugtat, vagy éppen melyik csinál étvágyat. Kínától Dél-Amerikán át egészen Afrikáig, a természeti népek mind ismerték az illatok titkait. A füstöléssel vagy illóolajok párologtatásával évszázadokon keresztül használták is őket. A helyzet nem sokat változott azóta sem, napjaink embere lett talán csak nyitottabb az olyan természetes és szelíd gyógymódok iránt, mint amilyen az illatterápia is. Ráadásul a tudomány azóta tényszerűen és dokumentált kutatásokkal igazolta azt, hogy mindez megalapozott és hatékony módszer a jobb életminőség eléréséhez.

 

MIÉRT SZORONGUNK?

A szorongás nem más, mint egy állandósult stressz állapot. Ilyenkor a középagy – az agy azon része, amely a túlélési ösztönt, vagyis az „üss vagy fuss” válaszreakciót is irányítja – folytonosan stimulált állapotban van. Az agynak ez a területe felel azokért a reakciókért, amelyeket a fenyegetettség érzése, az aggodalom és rémültség vált ki. Úgy is mondhatnánk, hogy a szorongás egyfajta félelem-alapú állapot, amely alapjában az ember sajátos gondolkodásának és megéléseinek, valamint adott helyzethez való hozzáállásának az eredménye. Erre a feszült állapotra nyújt enyhülést – és akár megoldást – az aromaterápia.


HOGYAN HATNAK RÁNK AZ ILLATOK?

Az orr ugyanis az egyetlen olyan érzékszervünk, amely az ingereket azonnal és cenzúra nélkül továbbítja a limbikus rendszerbe - agyunknak abba a részébe, ahol az érzelmek születnek, és amely kiváltja bizonyos ingerületátvivő anyagok kibocsátását. Azt tudtátok például, hogyha grépfrút illóolajat szagolunk, azonnal mosolyogni támad kedvünk? A grépfrút-olaj ugyanis az endorfinok, azaz a boldogsághormonok termelését idézhetik elő. Más illatok, mint a majoránna vagy a bergamott, a szerotonin termelését serkentik, ez a vegyület pedig közismerten nyugtatóan hat. A szerotonin egy olyan ingerületátvivő anyag, melynek feladata, hogy üzeneteket szállítson a testünk bizonyos sejtjei között. Ha kevés van belőle, akkor feladatát nem tudja ellátni, és ez közrejátszik a migrén, fülzúgás, fibromyalgia (krónikus, egész testben szétterjedő fájdalom), bipoláris zavar, valamint idegi zavarok és a depresszió kialakulásában is.

Az illatolajok, amelyeket 100% tisztaságú illóolajként önmagában is, vagy kozmetikai alapanyagként összetevőként használjuk őket (például szappanokba, fürdőgolyókba), nagy hatású és koncentrált anyagok, amelyek sokat segíthetnek, de óvatlanságból mellékhatásokat is előidézhetnek.

Háromévesnél fiatalabb gyerekeknél a kámfor- és mentoltartalmú olajok használata egyáltalán nem ajánlott, és az állapotos nőknek is javasolt az óvatosság bizonyos olajok adagolásával. Hormonfüggő tumorok esetében fontos, hogy ne használjunk ösztrogénstimuláló olajokat, mint az ánizs, az édeskömény, a muskotályzsálya, a zsálya és a ciprus. Egyébként tanácsos "az orrunk után menni", és azokat az eszenciákat használni, amelyeknek az illata számunkra kellemes és megnyugtató.

Az aromaterápiát a pszichoszomatikus és a pszichoterapeutikus orvoslás is használja. Itt a legfontosabb az önsegítés. Sokszor azért nem tudunk magunkon segíteni, mert már elfelejtettük, hogyan kell önmagunkkal jót tenni. A has illóolajos bekenése például az aromaterápia minden pozitív hatását magában foglalja. Ezzel egyidejűleg saját magunkkal érintkezünk, így megint kapcsolatba kerülünk a testünkkel, illetve főleg a hasunkkal. Ha megkérdezik az embereket, hogy hol lakozik az öröm, a harag, a szomorúság és az intuíció, mindannyian a hasukra mutatnak, akárhonnan is jöjjenek - hiszen a has a középpontunk. Ott érzékelhető leginkább a szorongás, hiszen a gyomrunk is összeszűkül, vagy az idegtől esetleg megindul a hasunk…


STRESSZOLDÁS AZ OLIVIA NATURALLAL

Gyakran, főleg reggelente érezzük magunkat erőtlennek, ilyenkor lehet látványosan kevesebb az energiánk és a motivációnk, hiszen ébredés után elvárnánk saját magunktól is, hogy kipattanjunk az ágyból. Ezt elkerülendő, tanácsos olyan termékek használatával indítani a napot, ami segít energetizálni, harmonizálni és felpezsdülni. Ha pedig a nap végére érezzük túl soknak a stresszt, és agyonnyom minket egy rakás olyan dolog, amivel valójában semmit sem tudunk kezdeni, akkor a lazulás, az elengedés, és a lelassulást kínáló meditatív megnyugvás az, amire szükségünk van. Illatok formájában persze.

Az illatok belélegzése segít pozitív gondolatokat felszabadítani, segít abban, hogy eltereljük figyelmünket a gondokról, bánatról, negatív gondolatokról. Ahogy pedig elszakadunk a nyomasztó gondolatoktól, úgy szorul vissza fokozatosan a szorongás is.


HOGYAN HASZNÁLJUK AZ ILLATOKAT?

Csepegtessünk az illóolajból egy desztillált vízzel töltött szórófejes tartályba. Fújjunk belőle arcunkra, ruháinkra, párnánkra, fürdővízbe vagy egyszerűen csak a hálószoba vagy mosdó levegőjébe. Az ágyneműre fújva segít a nyugodtabb alvásban. De ha tusoláshoz használjuk szappan formájában, vagy kádfürdőbe dobunk egyet a kedvenc fürdőgolyónkból, akkor ugyanilyen ellazító illatélményben lehet részünk!

A megfelelő illatok tehát csökkentik a szorongásos tüneteket, de ugyanakkor az alvászavarban is segítséget nyújthatnak. A lényeg az, hogy a lentebb felsorolt illatok azok, amelyek célzottan hatnak  az agyi központra és képesek nyugodt, ellazult állapotot előidézni, képesek semlegesíteni a stressz okozta szorongást és feszültséget.

 

MIT TUDNAK AZ EGYES ILLATOK?

A leggyakrabban használt illóolajok közül a virág- és citrusolajok főképp antidepresszív hatásúak, ezért könnyedén bevethetőek stressz és szorongás ellen.

Bergamott: félelemoldó, antidepresszív hatású, örömöt ad.- OLIVIA NATURAL TIPP: Bergamott illóolaj

Kardamom: felmelegít, kedélyjavító, afrodiziákumnak számít.

Grépfrút: kedélyjavító, életörömöt ad.

Geránium: egyensúlyteremtő, szívmelengető, kedélyjavító, antidepresszív - OLIVIA NATURAL TIPP: Geránium Szappan

Jázmin: erősen afrodiziákus hatású, fokozza az érzékiséget, megnyitja a gátakat.

Levendula: egyensúlyteremtő, nyugtató, segíti az alvást. - OLIVIA NATURAL TIPP: Levendula Virágvíz

Mandarin: gyermekeknél kiválóan alkalmazható olaj, meghittséget teremt, segít izgalom és alvászavar esetén.

Citromfű: nyugtalanság és idegi alapú szívproblémák esetén jó, segíti az alvást, vigasztaló, egyensúlyteremtő. - OLIVIA NATURAL TIPP: Citromfű kecsketejes szappan

Narancsvirág: elsősegélyolaj szorongás és pánik esetén. Antidepresszív és nyugtató hatású. Akut pánikrohamkor csöppentsünk egy cseppet a kisujjra, és nyomjuk erősen az akupresszúrás „sokkpontra” (a középső vonal az orr és a felső ajak között).

Narancs: felvidít levertség esetén, elevenné tesz. - OLIVIA NATURAL TIPP - Narancs fürdősó

Rózsa: megnyitja a szívet, javítja a kedvet, vigasztal mély lelki fájdalom esetén, csökkenti a stresszt. - OLIVIA NATURAL TIPP: Rózsageránium fürdőgolyó

Tonkabab: depresszív hangulat esetén erősen vigasztaló hatású, meghittséget teremt.

Ylang-Ylang: feloldja a gátlás alatt álló érzéseket, serkenti az érzékeket, afrodiziákus hatású. - OLIVIA NATURAL TIPP: Ylang-Ylang illóolaj

Vanília: lelki segélyt ad, felmelegítő, védelmező, felvidító.

Cédrus: szakítás vagy újrakezdés esetére, olyanoknak, akik nem képesek önmaguknak elég szabadságot teremteni.

Fahéjlevél: védelmező, felmelegítő, meghittséget ad (óvatosan adagoljuk!) - OLIVIA NATURAL TIPP: Fahéj-mák szappan

Szantálfa: csökkentheti az ingerültséget, jól alkalmazható meditációkhoz, mivel segíthet az ellazulásban, segíthet kiegyensúlyozni a csakrákat és így létrejöhet a belső egyensúly

Zsálya: életerővel tölt fel, elhozza a belső nyugalma, szembeszáll a depresszióval és a stresszel, segít a koncentrációban, meditációkhoz megfelelő választás - OLIVIA NATURAL TIPP - Pálmarózsa-narancs-zsálya szappan

Boróka: Nőknek segít a menstruáció előtti napok kellemetlen feszültséggel járó tüneteinek  csökkentésénél és szabályozza azt. Terhesség alatt semmilyen módon nem ajánlott a használata, mert meghozhatja a vérzést! - OLIVIA TIPP: Boróka-narancs szappan

Tömjén: misztériumolajnak is nevezik, energetikai tisztításra is használják. A tömjén illóolaj elengedhetetlen „kelléke” jóga foglalkozásoknak, meditációnak. Cseppents 3 csepp illóolajat a párologtatóba az ellazulást segítő 5 csepp orvosi levendula illóolaj mellé!

 



Bármelyik illatot is választjátok ki egy nap kezdetén, vagy jutalomként a nap végén, garantáltan segíteni fognak abban, hogy lazultabb idegállapotban viseljétek az élettel járó nehézségeket.


Forrás:
tgy-magazin.hu, cosmio.hu