Természetes babaápolás

2015. június 30.

A tudatos szülő mindenben a létező legjobbat szeretné adni a kisbabájának, mely mindenféle káros anyagtól, tartósítószertől és színezéktől mentes. Az érzékeny bababőr természetes ápolásával megkímélhetjük a legkisebbeket ezektől a káros behatásoktól, azonban csecsemőkorban számos természetes, növényi összetevő válthat ki allergiát, így érdemes tudni, hogy milyen életkorban mely kozmetikumok alkalmazhatóak. 

 

A csecsemők érzékeny bőre kezdetben sokkal vékonyabb a felnőttekénél. Az idő múlásával egyre jobban aktiválódik, de kell hozzá néhány év, mire teljesen kifejlődik. Az újszülöttek bőre különösen vékony és áteresztő, így nem tud a felnőtt bőrhöz hasonlóan megbirkózni az idegen anyagokkal. Számos vizsgálat mutatta ki, hogy a mosószerek egyes vegyületei és különböző kozmetikumok a kisgyermekeknél ekcémát és más bőrbetegségeket okozhatnak, vagy allergiát válthatnak ki. Ezért tehát nagyon fontos, hogy a kisbaba bőre az első életévben fokozatosan ismerkedjen a természetes bőrápolás kellékeivel is.

 

I. Az első 6-8 hét

A kisbaba életének első 6-8 hetében érdemes még a gyermekbarát és hipoallergén termékek helyett is a tiszta – leginkább forralt - vízre helyezni a hangsúlyt az ilyenkor még nagyon érzékeny bababőr tisztításában. A kisbaba bőre az első 2 hónapban sokat változik: arcán tejkiütések jelentkezhetnek, melyeknek száma akár percről percre növekedhet vagy csökkenhet; a baba lábai és kezein vagy akár egész testfelületén bőrszárazság és hámlás léphet fel. Ezek mind-mind természetes folyamatok, melyek maguktól elmúlnak és nincs szükség a kozmetikumokkal történő kezelésükre.

Ha nem tartjuk indokoltnak, akkor ebben az első időszakban nincs szükség napi szintű fürdetésre sem, elég 2-3 naponta megfürdetnünk a kisbabát. A fürdetésnek ilyenkor leginkább csak a napi rutin kialakítása miatt van jelentősége.

A popsitörléshez az illatosított törlőkendők helyett válasszunk hipoallergén, illatmentes törlőkendőt, de még jobb, ha forralt, majd lehűlt vízbe mártott vattakoronggal töröljük át kisbabánk fenekét, ezután pedig egy száraz kendővel szárazra töröljük mielőtt bepelenkáznánk. A modern pelenkák rendkívül jó nedvszívó képességgel rendelkeznek, ezért próbáljuk ki, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán (mondjuk lefekvés előtt) használunk popsikrémet, és akkor is csak nagyon vékony rétegben. Ha nem pirosodik ki a baba feneke, akkor felesleges popsikrémet használnunk.

Az első 6-8 hétben az illóolajok használata egyáltalán nem javasolt, de az ápoló (vivő) olajok közül a jojoba olajból, mandula olajból, szőlőmag olajból, illetve az avokádó olajból pár cseppnyi mennyiség alkalmazható közvetlenül a baba bőrére kenve. Ilyenkor azonban minden esetben egy kis területen végezzünk allergiatesztet, mielőtt nagyobb vagy akár a teljes testfelületet bekennénk.

 

II. 2 hónapostól 1 éves korig

A 2 hónapos csecsemők bőrápolására már számos természetes anyagot használhatunk, ilyenek az olívaolaj, shea vaj, a fentebb felsorolt ápoló olajok, illetve néhány illóolaj.

 

Fürdetés

A fürdetéshez ilyenkor már használhatunk hipoallergén babafürdető készítményt. Az Olivia Naturalnál kifejezetten a kisbabák érzékeny bőrének a mosdatására fejlesztettük ki a HabBaba natúrszappant, mely kizárólag extra szűz olívaolajat, kókuszzsírt és shea vajat tartalmaz, így minden fürdetéskor értékes hatóanyagokkal tölti fel és hidratálja a kicsik bőrét. A kisbabád fürdetéséhez az alábbiak szerint alkalmazd a szappant: oldj fel a tiszta fürdetővizében egy keveset a szappanból és keverd el, majd fürdesd meg benne a kisbabádat vagy külön habosítsd fel a szappant a kezedben és a habbal mosd át kisbabád testét.

 

Popsikém

Ha természetes popsikrémmel szeretnéd védeni kisbabád fenekét a kipirosodástól, vagy meggyógyítani a pirosodást vagy pelenkakiütést, a Shea-vajas Körömvirág Balzsamnál nem is találhatnál jobbat, hiszen a benne található körömvirág olaj segít az irritált bőrfelületek megnyugtatásában, a shea vaj pedig hidratálja és gyengéden ápolja a babapopsit.

 

Bőrápolás, ekcéma

Ha száraznak érzed kisbabád bőrét, vagy esetleg ekcéma alakult ki rajta, akkor ápoló olajaink közül válaszd a legkíméletesebb ápolást nyújtó jojoba vagy szőlőmag olajat, shea vaj készítményeink közül pedig a 100%-ban természetes, finomítatlan, és hozzáadott illatanyag-mentes shea vajat. A shea vaj olyan gazdag zsírsav, mely A, E, és F vitamin tartalma révén hosszantartó hidratálást fejt ki a bőrön, és már pár alkalom után hatásosan kezeli az ekcéma tüneteit. Egy kiskanálnyi mennyiséget kisbabád fürdetővizében is feloldhatsz minden fürdetéskor, hogy még hatékonyabban hidratáld a bőrét.

 

Koszmó

Ha kisbabád fejbőrén koszmó kezd kialakulni, az alábbi módszerrel pár nap alatt megszüntetheted: fürdetés előtt 1 órával kend be a koszmós területet 1-2 csepp jojoba olajjal, masszírozd be a fejbőrbe, majd húzz rá egy vékony textilsapkát. Fürdetéskor egy kis, fürdővízbe mártott törölközővel gyengéden dörzsölgetve mosd le az olajat a baba fejbőréről és hajáról, majd ismételd amíg szükséges. Fontos, hogy ne kapargasd és ne dörzsöld erősen a baba fejbőrét, engedd, hogy az olaj segítségével váljanak le a koszmós részek.

 

Illóolajok és babamasszázs

Az illóolajok tekintetében a 2-12 hónapos kisbabák esetén 0,5%-os olaj keverékek készítése javasolt, vagyis 10 ml ápoló (vivő) olajba 1 csepp illóolaj. Az alábbi aromaterápiás olajkeverékekkel végezz gyengéd babamasszázst, vagy csak olajozd be a babád bőrét az alkalmazni kínánt keverékkel és simogasd, kenegesd gyengéden, amíg az olaj be nem szívódik a bőrébe. Az érintés, ölelés és simogatás éppoly létfontosságúak a kisbabák számára, mint a vitaminok, ásványi anyagok és fehérjék.

 

Levendula: Alvászavar és nyugtalanság esetén segíthet. Emellett görcsoldó, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító hatásai is kedvezően hathatnak a kisbabára.  

Narancs: Oldja a görcsöket, a puffadást és emésztésjavító hatással bír.

Teafa: Immunerősítő, fertőtlenítő, vírus és baktériumölő hatásokkal bír, ezért köhögés és megfázás esetén hatékonyan segíthet.

Eukaliptusz: Hűsítő, lázcsillapító és nyálkahártya-lohasztó hatású, ezért hatékonyan alkalmazható köhögés megfázás és orrmelléküreg panaszok esetén.

 

Mielőtt bármelyik fenti módszer alkalmazásába kezdenél kérd ki aromaterapeuta vagy a védőnőd és gyermekorvosod tanácsát és véleményét!

 

Olivia Natural

A receptek és a tanácsok forrása: Joanna Hoare „Az aromaterápia teljes módszertana” c. könyv