Testápoló vagy testvaj?

2017. szeptember 03.

Nem olyan régi élményünk, hogy az egyik kedvenc homoktövis testvajunkat kaptuk elő a strandon, és használat közben gyerekek tágra nyílt szemű csapata érdeklődött arról, hogy ez bizony micsoda. Teljes természetességel válaszoltuk, hogy testvaj. Vaaaj? A testre? És az miért jó? Akkor a hűtőből is kivehetném a vajat és magamra kenhetném? Csak úgy sorjáztak a kérdések. Ekkor jöttünk rá arra, hogy ez az elnevezés, mármint testvaj, még mindig nem elég egyértelmű a vásárlók számára és nemcsak, hogy nem egyértelmű, de még azt sem tudják sokan, miért jobb, mint a mezei testápolók. Nagy testvaj körképünkben most természetesen megmondjuk a tutit. 

Alapvetően az elsődleges különbség a testvajak és a testápolók között az állagukban keresendő. A testápolók krémesek és a flakonból kinyomva nem változik az állaguk. Ezzel szemben a testvajak többnyire zsírosabbak, és a test hőjének következtében puhábbá, kenhetőbbé válnak. Ha egy átlagos testápolót és testvajat hasonlítunk össze, akkor elmondható, hogy az utóbbi zsírosabb, így jobban táplál, és a bőr mélyebb rétegeire is erőteljesebben hat,  éppen ezért elegendő ritkábban használni. Ez fontos infó mégpedig azért,  mert a testvajak ára arányaiban többe kerülhet, mint a testápolóké, de ha a vásárláskor mérlegeljük, hogy hetente hányszor is kell használnunk, és meddig is tart a hatásuk, akkor úgyis arra jutunk, hogy megéri.

Nem beszélve arról,hogy a legtöbb testápoló ragad, sokszor kellemetlen érzést hagynak maguk után. Ha ugyanis nincsenek tele állagjavító és tartósító adalékanyagokkal, akkor hamar romlanak. Az átlagos mennyiség 150 - 200 ml egy testápoló esetében, ezt pedig elég nehéz elhasználni a felbontástól számított néhány hét alatt.A testápolók vizes állagú krémek, amelyek olajat és vizet egyaránt tartalmaznak. Emulgeálószerekkel érik el, hogy az állaguk egyenletes legyen. Emiatt egyszerűen csak hideg érzetet keltenek a bőrön, ezért nem  mindig esik jól annyira magunkra kenni (például: télen). 

Egy jó testvaj szilárd és sűrű textúrát takar, emiatt sokkal hamarabb megpuhítja a bőrt, ráadásul a pórusokat sem tömíti el, ahogyan sokan hiszik. A testvajak alapvetően kakaóvajból vagy sheavajból készülnek, de a makadámdióval készültek is nagyon jó kencék a bőrnek. Itt, az Olivia Naturalnál általában 2-3 féle olajjal kombináljuk és a keverési eljárásainknak köszönhetően egyenletes állagúvá válnak, így jól formába önthetőek. Gyógynövényekkel és illóolajokkal feltrubózva pedig még kiválóbb bőrtápláló hatás érhető el!!!! 

HOGYAN HASZNÁLD?

Az optimális hatás elérése érdekében lehetőleg közvetlenül zuhanyzás, fürdés után használd, a még nedves bőrön, hogy így vizet is juttass a bőrödbe. A testvajakat érdemes összetevőik alapján választani, hiszen a bennük található olajak meghatározhatják, hogy milyen bőrre érdemes használni.

MELYIKET VÁLASZD?

HOMOKTÖVIS TESTVAJ - SZÁRAZ, IRIITÁLT BŐRFELÜLET

Az apró narancssárgás bogyókat termő homoktövis Tibetben az egyik legrégebben használt gyógynövény. Az „egészség tárának” is hívják, hiszen több, mint száz biológiailag aktív hatóanyagot tartalmaz. A homoktövis testvaj olyan szilárd testápoló, mely a tápláló kakaóvaj és shea-vaj mellett homoktövis olajat is tartalmaz. Az összetevők gazdag E-vitamin- és esszenciális zsírsavtartalmának köszönhetően a testvaj jótékony hatással van a száraz, berepedezett bőrre, és különösen ajánlott ekcémára és pikkelysömörre is. Illatmentes, ezért az arcbőr ápolására is használható, különösen a téli, hidegebb időszakokban.

RÓZSAGERÁNIUM TESTVAJ - ÉRZÉKENY BŐRTÍPUSRA

Szilárd testápolóvaj kakaó és shea-vajból, finom, lágy illatú rózsageránium olajjal. A kakaóvaj és a shea-vaj is gazdag különböző telítetlen zsírsavakban, vitaminokban és kitűnő antioxidáns forrás. Csökkentik a bőröd szárazságát és javítják a rugalmasságát. A testvaj a bőrbe felszívódva lágyan és gyengéden ápol, használata hosszan-tartó hidratálást biztosít.

YLANG-YLANG TESTVAJ - ÉRZÉKI TÁPLÁLÁS NORMÁL ÉS SZÁRAZ BŐRRE

Szilárd testápolóvaj kakaó és shea-vajból, érzéki illatú ylang ylang illóolajjal. A kakaóvaj és a shea-vaj is gazdag különböző telítetlen zsírsavakban, vitaminokban és kitűnő antioxidáns forrás, így csökkentik a bőröd szárazságát és javítják annak rugalmasságát. A testvaj a bőrbe felszívódva lágyan és gyengéden ápol, használata hosszan-tartó hidratálást biztosít.